Miért érdemes központi porszívót használni?

A központi porszívó rendszere

Mielőtt megválaszoljuk a címben feltett kérdést, érdemes megismerkedünk a központi porszívó felépítésével. Amennyiben átlátjuk a rendszert, máris megértjük, hogy miért sokkal kényelmesebb és egészségesebb a központi porszívó használata a hagyományos porszívókhoz képest. A struktúra lényegében a ház minden helyiségébe eljutó csőhálózatból, a fali csatlakozókból, valamint a rendszer lelkének megfelelő, hatalmas szívóerőt biztosító központi porszívógépből áll.

Fontos szempont, hogy a csőhálózat rejtett legyen, hiszen nem túl esztétikus látvány a ház helyiségein keresztül tekergő csővezeték. Épp ezért a központi porszívó csőhálózata a falakba, álmennyezetbe vagy az aljazbetonba kerül elhelyezésre. Ebből következik, hogy a rendszert érdemes tudatosan, már az építkezés során előre betervezni és kiépíteni. Ám akkor sincs probléma, ha ez nem történt meg.

A központi porszívót utólag is ki lehet építeni. Sőt! Nemcsak a kertes házak tulajdonosai élhetnek ezzel a lehetőséggel. A családi házaktól kezdve a társasházakon és ikerházakon át egészen a legkisebb lakásokig bármilyen otthonba lehetőség van a központi porszívó beszerelésére. Nem számít a felhasznált építőanyag sem, a rendszer a hagyományos téglaházaknál ugyanúgy kiépíthető, mint a legmodernebb, legkülönlegesebb anyagokkal épített otthonok esetén.

A központi porszívó működése

 

A központi porszívó fali csatlakozó pontjai átgondoltan, a tulajdonossal egyeztetve kerülnek elhelyezésre. Egy-egy fali csatlakozótól akár a lakás 50 négyzetméteres körzete is elérhető, tehát ekkora területet takaríthatunk ki. Rendkívül kényelmes megoldás. A takarításhoz persze önmagában a csatlakozó és a csőhálózat nem elég. Szükség van a központi porszívógépre is, amely a megfelelő szívóerőt biztosítja. A központi egységet a beépítés során a szakemberek mindig olyan pontra helyezik, ahol a működésével járó zaj nem okoz kellemetlenséget. Tökéletes helye lehet például a pincében, garázsban, padláson, kazánházban vagy az erkélyen.

Mivel a szívóberendezés távol esik a takarítás helyszínétől, így a munkát nem zavarja hangos „porszívózaj”, csupán a beszívás légáramlásának csendes susogása hallatszik. Az utolsó fontos tartozék, amivel a konkrét porszívózás folyamatát elvégezhetjük, a gégecső. Ezt a gégecsövet kell ahhoz a fali csatlakozóhoz illeszteni, amelyik a legközelebb van a kitakarításra szánt területhez. Amíg a hagyományos porszívót minden alkalommal elő kell venni, majd összeszerelni, hálózatba dugni és a porzsákkal bajlódni, addig a központi porszívó esetén csak csatlakoztatnunk kell a gégecsövet és már kezdődhet is a munka, néma csendben. Ugye milyen kényelmes? És még csak most következnek a központi porszívó igazi előnyei.

Tökéletes tisztaság

Nem látjuk és nem is érzékeljük, de attól még az otthonunk levegője bőségesen tartalmazhat vírusokat, baktériumokat, allergéneket, atkákat és szálló port. Ez természetes jelenség, hiszen nem steril laboratóriumban élünk. Egyszóval nem kell megijednünk tőle, mi több, tehetünk is ellene. A hagyományos porszívó is felszívja a káros anyagok és a por egy részét, ám közel sem olyan hatékonyan, ahogy az elvárható lenne. Ráadásul bármennyire is óvatosak vagyunk, egy bizonyos pormennyiség szinte azonnal visszaszivárog a kitakarított helyiségbe. A központi porszívó azonban azonnal a ház falain kívülre, a szabadba juttatja a beszívott levegőt a szívóegység közelében elhelyezett kifúvónyíláson át. Ennek köszönhetően az allergiát okozó poratkák és a legapróbb porszemek sem jutnak vissza a lakótérbe. A rendszer hatékonyságát személyesen is tapasztalhatjuk, amikor észrevesszük, hogy kisebb mértékben és sokkal hosszabb idő után kezdenek porosodni a bútorok és polcok az otthonunkban.

Központi porszívó ár

Rendkívül sokféle típus és márka elérhető az üzletek kínálatában. Jelenleg a központi porszívók ára 150.000 Ft és 500.000 Ft között mozog. A rendszer megvásárlásán kívül azonban számolnunk kell a beszerelés munkadíjával is, hacsak nem saját kezűleg oldjuk meg ezt a feladatot. Ám jobb ezt a munkát tapasztalt szakemberekre bízni. A beépítés díját nehéz meghatározni, hiszen az épületek típusától, méretétől, építőanyagától és a helyiségek elrendezésétől függően rendkívül széles skálán mozoghat. Az sem mindegy, hogy egy építkezés során kerül beszerelésre vagy egy utólagos beépítésről van szó.

A központi porszívó előnyei

  • Rendkívül nagy szívóerővel rendelkezik, így a legfinomabb porszemcséket is eltávolítja.
  • Központi szívóegysége egy félreeső helyiségben van, így különösen csendes a működése.
  • A hagyományos porszívókkal ellentétben a porgyűjtő tartályát elegendő negyedévente, félévente kiüríteni, a használat rendszerességétől és a lakás nagyságától függően
  • A poros, szennyezett levegő nem jut vissza a lakótérbe, hanem egyenesen a szabadba vezeti
  • Kifejezetten kényelmes a használata, hiszen nem szükséges a készüléket magunkkal cipelni és a vezetékkel vagy a porzsákkal bajlódni.
  • Elegendő a gégecsövet a megfelelő fali csatlakozóba illeszteni és kezdődhet is a munka. A takarítás ideje jelentősen rövidebbé válik.